Nem is kellett sokat várni arra, hogy itthoni programot is ajánlhassunk, holnaptól lehet menni BKF Fotográfia szak bemutatkozó kiállítására:
"Magyarország legfiatalabb főiskolai fotográfus képzése immáron két éve működik nagy sikerrel a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Médiaművészeti Intézetében (a HVG idei felsőoktatási rangsora szerint a legjobb művészeti képzés az országban). A kiállításon a Fotográfia szak első évfolyamának, az idén másodéves hallgatók eddigi munkái láthatóak.
Az első évfolyam 25 hallgatója 2010-ben 470 jelentkezőből került kiválasztásra. Ennek a 25 hallgatónak most a másfél év alatt elkészült munkái tekinthetők meg. A feladatok nagyon különbözőek, mint ahogyan a hallgatók megoldásai is. Láthatunk a dokumentarista kurzuson “Magyarszabvány” feladatra készült otthonkás nagymamákat ábrázoló sorozatot, “szubkultúrák, közösségek” hívó szóra kórházban kialakított mini otthonokat, vagy boncmesterről készült foglalkozásportrét, de megrendezett gyilkosság, parafrázis kép, és divatfotó is fellelhető a kiállított képek között. A technikai kivitelezés a fotogrammoktól az analóg fotográfiai technikákon keresztül a digitális képekig igen széles skálán mozog.
A szak idei újdonsága, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel Fotóriporter képzés (Dokumentarista fotó, sajtófotó) specializáció is indul a főiskolán Révész Tamás Balázs Béla-díjas, Pulitzer emlékdíjas, Word Press Photo díjas fotóművész, fotóriporter vezetésével."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.