Pénteken este volt a budapesti Hard Rock Cafe Grand Opening bulija. A szervezők megadták a módját, vörösszőnyegen invitálták be a hazai celebvilág szereplőit. Bár ez esetben talán nem is a celeb szó a legmegfelelőbb a definiálásra, hiszen elég vegyes volt a paletta, az úgynevezett "nagy öregektől" a kereskedelmi tévék tehetségkutatóiból megismert énekesekig, sokan eljöttek a megnyitóra. Ákos gitártörésével kezdetét vette az este, mi pedig elvegyültünk és a pultnál Horváth Charlie-val és Balázs Fecóval azt firtattuk, hogy vajon milyen is a HRC életérzés. 

Horváth Charlie: Mi, vagyis a mi korosztályunk csinálta meg az országban a rockot. Akik utánunk jönnek, azok már valószínűleg ezt a hatást nem fogják tudni megcsinálni. Mi harcoltuk ki ezt a rock cafe-t, az én generációm, a hosszú hajjal, azzal, hogy minden második nap a rendőrségen voltunk, és még sorolhatnám...  

Balázs Fecó: Ennek a helynek már rég meg kellett volna nyitnia, Kaliforniában már vagy 20 éve működik, de hála istennek, hogy végre itt is van.

Váci utca: Lesz itt relikvia önöktől?

Balázs Fecó: Ha kérnek, és marad még otthon, akkor adunk. 

Váci utca: Ahogy itt körbenéz, érzik itt a fiatalok a rock and rollt? 

Horváth Charlie: Szerintem már nem fogják ezt soha megérezni. Mondok egy példát, mi nem a helyhez öltöztünk, hétköznap is így nézünk ki. Ez már nem az a rock and roll, ez már olyan 2012-es, nekünk olyan műanyag. De a hely az frankó. 

Bár színházban is játszik, a nagyközönség természetesen leginkább a tévéből ismeri Baronits Gábort. A Jóban rosszban sorozat szereplője párjával érkezett a nyitóbulira, és a rock and roll életérzés kapcsán rögtön az apukájáról kezdett el beszélni. 

Baronits Gábor: Apukám a Syrius zenekar alapítója volt, és igazából neki valószínűleg teljesen mást jelentene ez a HRC megnyitó, mint nekem. Az ő korosztálya teremtette meg a rock alapjait itthon, és mi ezt már készen kaptuk. 

Váci utca: Mivel mi alapvetően egy stílus-blog vagyunk, kíváncsiak vagyunk, hogy mi alapján választasz ruhát egy ilyen estére. 

Baronits Gábor: Ez az este a rockról szól, ezért természetesen a feketét nem hagyhattam ki, és a bakancs is egyértelmű volt, de amúgy is szívesen hordom ezeket. Szeretek vagányan elegáns lenni, és fontos nekem ez az öltözködés kérdés. Az anyukám (Ungár Anikó) mesélte, hogy amikor 5 éves voltam, és nélküle készülődtünk valahová, akkor fel kellett őt hívni, mert tudni akartam, hogy a farmerhez lehet-e barna felsőt húzni. Amikor azt mondta igen, akkor engedtem, hogy rám adják. Egyébként meg vallom azt, hogy aki közszereplő, nem engedheti meg magának, hogy hanyagul lássák, nincs kiábrándítóbb, mint amikor valaki a színpadon jól mutat, civilben pedig összeszedetlen. 

Váci utca: Van olyan ruhadarabod, amihez nagyon kötődsz? 

Baronits Gábor: Nincsen. Illetve talán egy cipő. Nincs már a legjobb állapotban, de nagyon szeretem. És az órák még nagyon fontosak, mint a férfiaknak általában. Nyolc órám van otthon, szerintem a mai estéhez ez a fekete passzolt a legjobban. 

Tóth Gabinak lassan védjegyévé válnak a miniruhák, a megnyitóra is egy ilyenben érkezett. 

Tóth Gabi: Sokszor mondják, hogy mennyire kinőiesedtem. Én azt érzem, hogy igazából egyelőre még alakulok, félig nő-félig kislány. Hamar belekerültem ebbe az egész pörgésbe, és korszakok maradtak ki az életemből, amiket nekem is meg kell valahogy élnem. A tinikoromat például teljesen elvitte a munka, nyilván ez azért kijön még az emberből. A kettősség még tombol bennem, de a stílusban, a ruházatban azért már inkább ez a nőies vonal az, amit a sajátomnak érzek. Persze a rock and rollal vegyítve.

Váci utca: Mi neked a rock and roll?

Tóth Gabi: Nekem a rock and roll nem arról szól, hogy tetováltassuk magunkat szét, és igyuk magunkat részegre, hanem a szabadságról, hogy bármit megtehetünk, mert nincsenek mások által szabott határok. Csak azok, amiket mi alkotunk magunknak. Persze ezt az én korosztályom sosem fogja úgy megérteni, mint a "nagy öregek", akik megteremtették. De nekem ez az az életérzés, amit leginkább a sajátomnak tudok mondani, és csak hallgatom a régi nagyokat és sajnálom, hogy akkor még nem éltem. Ezért jó a HRC, mert végre behozta az életembe, amire én vágyom, tehát egy kicsit olyan Amerika, egy kicsit olyan világszínvonalú, egy valódi életérzés, egy stílus, ami igazából arról szól, hogy mindent szabad. 

(Hamarosan megkapjuk a megnyitó fotóit, amiken nézegethettek celebeket rock 'n' roll stílusban.)